Köszöntöm oldalamon!
"A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül,
és nem a láthatóban hanem a láthatatlanban."
Hamvas Béla
Török-Virág Andrea vagyok, boldog két gyermekes családanya.
Okleveles Kriston Intim Torna Trénerként valamint Peter Hess Hangterapeutaként végzem a munkám.
1975-ben születtem Budapesten, sokáig vidéken éltem, és tanultam. Egészségügyi végzettséget is ott szereztem.
Mindig fontosnak tartottam az emberek testi egészségét, de hamar felismertem azt, hogy így nem vagyunk teljesen egészek. A hagyományos orvoslásban leginkább az emberek testi egészségét veszik figyelembe. Sok beteggel beszélgetve jöttem rá arra, hogy sokszor nem is a testük beteg, hanem a lelkük, ekkor fordultam a természetes gyógymódok felé.
Már Budapesten végeztem el a természetgyógyászati modult 2002-ben. Sok olyan tudásra láttam rá, ami már nem csak a testi egészségről szól, hanem a lelki és szellemiről is.
Ehhez a tibeti hangtálak is nagymértékben hozzásegítenek, melynek fortélyát Radnai Zsuzsitól sajátítottam el, ő fejlesztő mozgás és hangterapeuta, a Németországban működő Peter Hess-féle Hangmasszázs Intézmény Magyarországi vezetője és oktatója.
Sokszor megtapasztalhattam a tálak nyugtató, lazító hatását magamon és másokon is, ami sokat segít mindenkinek ebben a mai felgyorsult világunkban.
Kriston Andreáról az első gyermekem megszületését követően hallottam.
Minden nő, aki szült már gyermeket tudja, hogy a szervezet visszarendeződése nem mindig egyszerű, sokan küzdünk a testünkkel, hogy újból megfelelően működjön. Nagyon megtetszett a módszer és egészségügyi szakemberként úgy éreztem ez egy olyan különleges technika a nők életében, amit ha megtanulnak és beépítenek a mindennapi életükbe, teljesen más minőségben élhetnek.
Hogy miért éppen a „Napvirág” nevet választottam?
Erre a Bach virágterápiából idéznék:
”Segít a bátorság kialakításában, félelmek leküzdésében, hiszen ezzel az eleve benne rejlő, de eddig szunnyadó képességével roppant erővel képes mások jólétéért küzdeni”
Ennek szellemében támogatom a hozzám fordulókat.
Üdvözlettel:
Virág Andrea
|